2010. november 5., péntek

Hatalmas erejű kitörés a Merapin!


Tegnap éjjel az elmúlt napok legerősebb kitörése történt a Merapin, tájékoztat a BBC. Hiába költöztettek ki már 75000 embert a hegy környezetéből, még mindig több tucatnyian szenvedtek főképp égési sérüléseket és légzőszervi nehézségekkel is sokan küzdenek a folyamatosan hulló hamuban, ami mindent beborít. A BBC tudósítása szerint egy forró gázfelhő (valószínűleg piroklasztár lehetett, illetve annak peremi része) tarolt le falvakat, számos település áll lángokban. Legalább 64-en meghaltak a kitörésben, ezzel a halálos áldozatok száma 100 feletti. Surono, a helyi vezető vulkanológus beszámolója alapján tudjuk, hogy már 6-8 km mélységben a hegy alatt pattannak ki földrengések, miközben a remegés folyamatos, a rengések erejéből is arra lehet következtetni, hogy jóval nagyobb a kitörés, mint a legutóbbiak. A kitörés erejét jelzi, hogy másodszor hullott hamu Yogyakartában, de most a belvárosban is (30 km-re a vulkántól) és jóval vastagabb lepel alakult ki.
A pusztító piroklasztárak pedig már 18 km messzeségbe is eljutottak!
A Darwin VAAC jelentése szerint a vulkáni hamu főleg dél-délnyugat felé sodródik a Merapitól és már majdnem 17 km magasságban is megtalálható.



A Merapi hamufelhőjének elterjedése. Forrás: Darvin VAAC

Best Blogger Tips

3 megjegyzés:

  1. Most jött ki az új VAAC (11:07 UTC) :
    http://www.bom.gov.au/products/IDD41295.shtml
    Magasság ugyanaz, mint a reggeli jelentésben.

    VálaszTörlés
  2. térkép a veszélyzonáról és a menedék helyekről

    http://merapi.combine.or.id/posko/

    VálaszTörlés
  3. http://www.youtube.com/watch?v=BmvQv5XnB20

    megrázó felvételek.

    VálaszTörlés