2015. május 7., csütörtök

Felfedezők Napja 2015 - Vonzó és veszélyes tűzhányók, vulkánkitörések nyomában

2015. május 9-én, a budapesti Millenáris Parkban immár harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a Felfedezők Napja rendezvénye a FÖLDGÖMB magazin és a Magyar Földrajzi Társaság szervezésében. Idén több más kutatóexpedíció mellett a vulkánok kerülnek fókuszba. Itt az alkalom, hogy találkozzanak hazai vulkanológusokkal, itt kiderül mit csinál egy vulkanológus a Kárpát-medencében, kutatásaival hogyan járulhat hozzá akár a vulkáni veszély előrejelzés jobbításához, a tűzhányók működésének jobb megértéséhez. A kutatóexpedíciók fontosak, mert ezek segítik feltárni a természet folyamatait, ezek segítik azt, hogy jobban megismerjük mi vesz körül. A kutatóexpedíciók eredményeit pedig jó, ha minél többen megismerik, mert a társadalmak fennmaradását nem a fogyasztás segíti, hanem az, ha a társadalmak képesek együtt élni a környezettel, figyelmet fordítanak arra is, hogy mi veszi körül őket, ha úgy élnek, hogy azzal ne rombolják környezetüket és ismerik azokat a természeti folyamatokat is, amik adott esetben veszélyeztethetik az embereket, a társadalmi javakat! Ezzel válhatunk valóban környezettudatosakká, ez az első lépés! Ehhez pedig elengedhetetlen a minőségi ismeretterjesztés, amit ez a rendezvény is szolgál. A tudósok, a kutatók eredményei akkor válnak valóban hasznossá, ha erre a társadalom is odafigyel, ha meghallják és megértik, amit a kutatók csinálnak. Most itt a lehetőség! A tudomány nem csak akkor hasznos, ha közvetlen anyagi hasznot hoz, hanem akkor is, ha alapkutatási eredményeivel elősegíti a környező természet működésének jobb megértését! Ez pedig anyagiakban nem felmérhető hasznot hoz: a társadalmak túlélését!
2015. május 9-én a Felfedezők napján a tűzhányók, a vulkáni működés lesz a középpontban! Fotó: Brad Lewis

A rendezvénynek különös aktualitást ad a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörésének 200-dik évfordulója. A Tambora kitörése sok-sok értékes üzenetet, sok-sok megfontolandó gondolatot ébreszt. Lesz-e még ehhez hasonló vulkánkitörés, lesz-e még ehhez hasonló globális hatás? Hogyan reagál majd erre a modern, technikailag fejlettnek gondolt társadalom? Védettek vagy jóval védtelenebbek vagyunk, mint az 1800-as évek elején? Ma már 86 országban több mint 800 millió ember él potenciálisan aktív vulkán 100 kilométeres közelében, azaz van közvetlenül potenciális vulkáni veszélynek kitéve. Ez a Föld lakosságának mintegy 10 százaléka! Csak az elmúlt hónapokban 4 település tűnt el a Föld felszínéről vulkáni működés következtében! Lesz miről beszélni, lesz bőven érdekes és izgalmas téma! Az egész napos program során számos előadás is elhangzik, elkalauzoljuk az érdeklődőket az Eifeltől Szantorini szigetéig, Izlandtól a Kanári-szigetekig és vendégünk lesz Juhász Árpád is, aki világ-körüli útjai során tűzhányókba és tűzhányókra is eljutott. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport kezdetektől részt vesz a rendezvényen és most is ott lesz önálló standdal és számos előadással. A Csomád Vulkánexpedíció keretében már több mint egy évtizede kutatjuk a Kárpát-medence legfiatalabb tűzhányóját. Eredmények bőven vannak, sőt a rendezvényen egy teljesen friss tudományos eredményt is megosztunk, kiderül, hogy pontosan mikor voltak a székelyföldi Csomád legnagyobb kitörései!
Természetesen egy ilyen rendezvény nem csupán az ismeretszerzést szolgálja, hanem a tartalmas, szórakoztató idő eltöltését, az élményszerzést is. A lehetőségekről, a változatos programokról részletesen tájékoztat a rendezvény honlapja.
Vulkánkitörést pontosan előre jelezni nem lehet! Ehhez meg kell mondani azt, hogy pontosan hol, mikor és mekkora vulkánkitörés lesz! Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport azonban most mégis megkísérel egy pontos előre jelzést!
2015. május 9. 11:20, Millenáris, Budapest... Nagyszínpad... és valahogy így néz ki majd... Aki kíváncsi jöjjön és nézze meg!
A Grimsvötn vulkán 2011-es kitörésének befejező szakasza - vajon ehhez hasonlót látunk majd május 9-én a Millenárson?

Best Blogger Tips

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése